Felhíváa

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 

XVIII. kerületi Önkormányzat felhívása a Fővárosi Rendezvényparkban megrendezésre kerülő események vonatkozásában
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Polgármesteri Hivatala a rendelkezésre álló eszközökkel mindent megtesz a lakosság nyugalmának biztosítása érdekében és minden lehetséges eszközzel fellépünk a nem megfelelő engedélyek birtokában megrendezésre kerülő rendezvényekkel szemben.
A hétvégén lezajlott Palacsinta Fesztiválon több szakhatóság is vizsgálatot folytatott, melyek során több szabálytalanságot is rögzítettek, melyek elsősorban nem megfelelő higiéniás körülmények, egészségügyi, továbbá tűz- és érintésvédelmi hiányosságok voltak. A Fővárosi Rendezvénypark üzemeltetőjével szemben a hatóságok saját hatáskörükben járnak el, és várhatóan jelentős mértékű bírság kerül kiszabásra.
Továbbá a „Fővárosi Rendezvénypark” névhasználat is megtévesztő, a magánterületen lévő helyszínt vállalkozó üzemelteti. A névhasználat vonatkozásában a Főpolgármesteri Hivatal vizsgálatot folytat, mivel a „Fővárosi” megjelölés és névhasználat engedélyhez kötött, amelyet a Palacsinta fesztivál szervezője, valamint a program helyszínét biztosító Fővárosi Rendezvénypark képviselője ez idáig nem kezdeményezett.
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Polgármesteri Hivatala ezúton is felhívja a lakosság figyelmét, hogy a Fővárosi Rendezvényparkhoz és annak rendezvényeihez - minden jogszabályi betartatáson és kikényszerítésen túl - semmilyen kapcsolódása nincs, a rendezvényeken a lakosság saját felelősségére vesz részt.

ujhirek18.hu/MTI ÖS .............................................................................................................. Vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz